|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Koncz-Münich András 2007. március 28.Koncz-Münich Judit és András Megújulás című kiállítása látható Kolozsváron a főtéri Régi Galériában. Koncz-Münich Judit festményein látható, hogy új távlatokat nyitott meg előtte a szülés-születés, az új életkezdemény tematikája. Az anyaság életérzését kifejező festmények mellett Koncz-Münich András kerámiái sorakoznak. /D. I. : Az anyaság csodája képekben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 28./2013. január 29.Kolozsvári Intermezzó a Magyar Kultúra NapjánAmikor 1823. január 22-én szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc befejezte a Hymnus a magyar nép zivataros századaiból című, nyolc versszakos költeményét, mintha megsejtette volna annak örök érvényűségét. Azt a rendkívüli szerepet, amit az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített sorok a magyar nép életében betöltöttek. A zivataros századok ugyanis folytatódtak, s rájuk gyógyírt éppen azok a csodálatos zenébe foglalt, a balsorsból erőt merítő közösség összefogására, a harmóniára buzdító sorok nyújtottak: a néphimnusz, amit még a legkeményebb diktatúra sem tudott eltörölni. Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet – vélte Kodály Zoltán és Illyés Gyula, amikor az ötvenes években Rákosi Mátyás új, a szocializmushoz illő himnuszt akart íratni velük, s ők mindketten, fejvesztés terhe mellett, ezt kategorikusan megtagadták. Emblematikus jelentőségű tehát január 22-e, a Himnusz születésének napja, amelynek ma 190. évfordulóját ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napját. Ünnepeljük pedig ezzel a különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként született kiállítással is. Ezzel a sajátos Intermezzóval, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., illetve Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) valamint a Kolozsvár Társaság, Székely Géza illetve Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek szóljanak akár a szemnek, fülnek, vagy értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány. A művészpedagógusok tárlatai, évente két-három alkalommal, immár hagyományosan, egy-egy kerek évforduló és meghatározott tematika köré csoportosulnak. A véletlen úgy hozta, hogy jelen esetben két homlokegyenest más kultúrkörből és művészeti ágból, jelesül a 19. század második felének magyar festészetéből és francia zenéjéből származó remekművek szolgáltak ihletforrásként művészpedagógusainknak. De bármennyire távolinak is tűnik Ferenczy Károly festészete Claude Debussy zenéjétől, mindketten az impresszionizmus bűvkörében teremtettek egyedi kolorithatásokkal pompázó alkotásokat. A színek bűvöletében eredeti színhangzataikkal és hangszíneikkel kápráztatták el közönségüket, hogy aztán egy derűs, kiegyensúlyozott klasszicizmusban teljesedjenek ki. A nagybányai művésztelep egyik alapítójaként, Ferenczy ecsetjét a táj varázslatos szín- és fényviszonyai irányítják: a plein air, a pillanat hangulatában fogant festői impressziók, a napimádat, a sajátosan vibráló fény-árnyék játékok jellemzik munkáit. A természet iránti mélységes hódolattal kutatta kora modern művészetének lehetőségeit. Akkora sikerrel, hogy egynémely munkája már-már napjaink új-figurativitását, hiperrealizmusát juttatja eszünkbe. Nem véletlen, hogy művészpedagógusainkra oly serkentően hatott mindkét, a maga területén korszakalkotónak számító művész életműve. A különféle műfajokban – festészet, grafika, szobrászat, kerámia, textil – és a legkülönfélébb, hagyományos és modern technikákkal készült munkák magukon hordozzák azt a mágikus hatást, amit a színek, fények, ritmusok e két zseniális mestere gyakorolt a ma művészeire. Az évszakok függvényében váltakozó természet a maga művészileg átlényegített konkrétumában, de töredékesen, motívumkincseiben, ritmusaiban, kifinomult harmóniáiban is, vagy éppenséggel áttételesen, az elvonatkoztatás, az általánosítás és összegzés különböző, olykor metafizikus irányultságú mélységeiben tárul fel előttünk olyan jellegzetes alkotásokban, mint többek között Antal Tövissi Anna, Ábrahám Jakab, Balogh Borbála, Bordy Margit, Essig Kacsó Klára, Forró Ágnes, Gally A. Katalin, Gedeon Zoltán, Koncz-Münich András és Judith, Kocsis Ildikó, Labancz Cismaşiu Ágnes, M. Lovász Noémi, Nagy Endre, Orbán István, Pócsai András, Sipos László, Starmüller Katalin és Géza, Székely Géza, Tompos Opra Ágota, Tudoran Klára, Valovits László, Vízi Katalin, Wanek Ferenc itt kiállított munkái. Ami pedig a Bálint Tibor írói munkássága, személyisége ihlette munkákat illeti, nos azok szintén a műfaji és stílusbeli változatosság jegyében születtek. Csupán egyvalami közös bennük: az az ihletforrásként szolgáló mindenkori útravaló, ami az írásokból sugárzik, legyenek azok tárcába foglalt pillanatképek vagy a mindennapi élet pillanatképeiből összeálló regényfolyam, színmű. S akkor itt el is indulhatunk, hogy a sánta angyalok utcaköveit róva eljussunk a Zokogó majombeli szíverősítős pihenőig, ahonnan az út már a Bábel toronyháza felé vezet. Ezt az utat pedig többek között Forró Ágnes, Horváth Gyöngyvér, Miklós János, B. Nagy Gabriella, Sipos László, Székely Géza élményszerű, lélekbevágóan látványos kalauzolásával tehetjük meg. Írott szó és képírott világ, a szavak és a képek művésze talált egymásra a konkrét illusztrációtól az elvont, színekbe fogalmazott hangulati reflexióig. S Bálint Tibor, a nagy mesélő, mindennapjaink, karaktereink egyszerűségükben nagyszerű rögzítője, immár képzőművészeink vizuális megfogalmazásában, képszerűen is ránk köszön. Ünnepeljük hát ezzel az összhangot sugalló, sajátos Intermezzóval a Magyar Kultúra, Nemzeti Himnuszunk születésének napját itt, Kolozsváron, Erdély fővárosában. NÉMETH JÚLIA Elhangzott 2013. január 22-én, Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Magyar Kultúra Napjának ünnepi rendezvényén. Szabadság (Kolozsvár), 2013. június 17.Aktuális – Sikeres volt a Magyar Ház Napja BesztercénImmár második alkalommal szervezett Magyar Ház Napot szombaton az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete. Az egész napos rendezvény keretében megalakult az RMDSZ megyei női szervezete – amely országos szinten az első ilyen jellegű csoportosulás –, az eseményen mások mellett, Kelemen Hunor szövetségi elnök és Hegedüs Csilla főtitkárhelyettes is részt vett. Gazdag programmal várták az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt: kiállításmegnyitón vehettek részt, kézműves foglalkozásokba és gasztroversenybe kapcsolódhattak be, de emellett volt még meseterápiáról szóló előadás, bábszínház, este pedig a Vadrózsa néptánccsoport, 4Ever Young diákzenekar és Miklós György szórakoztatta a résztvevőket. A besztercei Magyar Ház 11 éve működik, s egyebek mellett a Pro Hereditatem Egyesület és a besztercei magyar média székhelyeként is szolgál. – Fontosnak tartjuk a nők szerepvállalását a politikában, ennek a demokratikus elvnek a jegyében tartjuk a mostani alakuló ülést – jelentette ki Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce megyei szervezetének elnöke. Kelemen Hunor és Hegedüs Csilla köszöntője után elnököt is választottak a szervezet élére, mégpedig Toók Katalin személyében, aki hangsúlyozta: az elkövetkező időszakban is oroszlánrészt szándékszik vállalni a magyar közösség megmaradásáért. Az ünnepélyes megnyitón Kelemen Hunor szövetségi elnök kifejtette: sok évvel ezelőtt, amikor az RMDSZ a Magyar Házakat létrehozta, különösen fontosnak tartotta, hogy azokban otthonra találjanak a közösségek. – Olyan találkozóhelyet kívántunk létrehozni, ahol az emberek jól érzik magukat, ötleteket cserélnek. De ehhez lelkes és felelősségteljes emberekre is szükség van – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Décsei Attila megyei RMDSZ-elnök köszöntőbeszédét csapata tevékenységének bemutatásával kezdte, majd így fogalmazott: „ez a ház a Beszterce-Naszód megyei magyaroké. Kapui mindenki számára nyitva vannak a különböző rendezvények alkalmával. 2010 novemberében nyitottuk meg állandó tárlatunkat, s hamarosan a könyvtár is megkezdi működését. Tavaly óta magyar nyelvű oktatás zajlik itt minden hétfőn, hetente egy-két alkalommal pedig a Vadrózsa néptánccsoport tagjai próbálnak a Magyar Ház falai között”. Székely Géza képzőművész-tanár nyitotta meg ezután Koncz Münich András és felesége, Judit Lebegés című tárlatát. Elmondta: látásmódjukra a nyitottság jellemző, nem behatárolni akarják a nézőt, hanem inkább élményt szerezni neki, párbeszédre invitálva a látogatót. A tárlat még egy hónapig tekinthető meg. A megnyitó után elkezdődött a gasztroverseny: a versenyzők előzetesen jellegzetes magyar ételeket készítettek, amit aztán kijelölt helyeken tálaltak a székházban. A háromtagú zsűri – Török István, Plesch Katalin, Halász Ödön – kóstolta végig a finomabbnál finomabb fogásokat (csirkepaprikás puliszkával, hájas tészta, pacalpörkölt, korhelyleves, pörkölt tarhonyával, pulykanyuvasztó – nyögvenyelő/dödöle – barackos pulykamellel, ordás bukta, somlói galuska, húspástétom), majd a résztvevők is fogyaszthattak belőlük. A díjat, egy korszerű Samsung televíziót Costin Enikő vihette haza, aki hájas tésztával jelentkezett a megmérettetésre, kérésünkre pedig a receptet is megosztotta velünk. Mint mondta, a tészta elkészítéséhez 65 dkg lisztre, 3 kanál tejfölre, 3 tojás sárgájára, egy pici sóra, 3 kanál borra vagy ecetre és ásványvízre (amennyit felvesz) van szükség, az 50 dkg sertéshájat 10 dkg liszttel kell összegyúrni. Costin Enikő elárulta: a hájat előbb háromba kell felosztani, majd rendre bekenjük vele a tésztát, közben pedig pihentetjük. Az eredeti hájas tésztát szilvaízzel töltik, de ennek hiányában megfelel bármilyen más íz is. A délután folyamán kézműves foglalkozások – nemezelés, agyagozás, gyékényfonás, tányérfestés, ujjfestés, színezés, hűtőmágnes-készítés, gyöngyfűzés, arcfestés, batikolás – zajlottak a Magyar Ház körül, a Láncszem Nőegylet asszonyai pedig – Szente Mária vezetésével – csirkepaprikást készítettek a szervezőknek, az önkénteseknek és a meghívottaknak. Mayla Júlia óvónő eközben a meseterápiáról tartott előadást, majd a Puck Bábszínház vásári játékát tekinthették meg az egybegyűltek. A folytatásban a besztercei Vadrózsa néptánccsoport lépett színpadra új műsorával, a nagysajói táncokkal, majd a 4Ever Young diákzenekarral énekelhettek együtt a nézők. A második alkalommal megszervezett besztercei Magyar Ház Napok programja Miklós György fergeteges gitárestjével zárult. Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 5.In memoriam Gárdonyi Géza, Jékely Zoltán, Weöres SándorMűvészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában Egy kép gyakorta többet ér, mint ezer szó – Arthur Brisbane amerikai újságíró száz egynéhány évvel ezelőtti mondása közismert, igazságtartalmát sem vitatjuk, most mégis ellenkező irányból, az ezer szó birodalmából közelítünk az itt látható képekhez. Amelyek korántsem akármilyen szókapcsolatok révén születtek, hanem több ezer szavas írói, költői birodalmak sajátos kisugárzásaiként. Lévén, hogy a téma adott volt: 150 éve született Gárdonyi Géza, a „láthatatlan ember”, és 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a tagadhatatlan erdélyiségű, „költői költő” Jékely Zoltán, valamint sorstársa, a sajátos képzettársítás, játékosság, zeneiség, egyszóval a bravúros verselés és bravúros gondolkodás bajnoka, Weöres Sándor. Hármójuk írói termésének erőteljes képszerűsége szülte a Szó-kép társítást, azaz a Székely Géza vezette Apáczai Galéria legújabb, 44 művész 56 alkotását tartalmazó tárlatát. A kiállítás új keletű, de immár jól begyökerezett hagyományt követ. Hagyományt, amely a különböző művészeti ágak közti kapcsolatra épít. A kerek évfordulók pedig mintha egyenesen besegítenének ennek a fiatal hagyománynak a megszilárdításába. Amely főhajtás kultúránk és az egyetemes kultúra nagyjai előtt. A Szó-kép, akárcsak az előbbi Apáczai-tárlatok, egyfajta művészetközi kutatás gyakorlati bemutatójaként is értelmezhető. S ahogyan a művészetek természetes egymásmellettisége és kölcsönhatása eredményeként születtek az eddigi, Bartók, Kodály, Mozart, Debussy, Vajda Lajos, Ferenczy Károly, Szenczy Molnár Albert és a többiek ihlette képzőművészeti seregszemlék, azonképpen vált ez a jelenlegi, a szavaktól a képek felé vezető művészeti mélyfúrás is sajátosan jellegzetes, egyedi vizuális megnyilatkozássá. Amelynek egyedisége éppen a szó szoros, de átvitt értelemben is felfogható sokoldalúságában, sokszínűségében rejlik. A magyar irodalom három, egymástól különböző, de a képszerű fogalmazást egyaránt előnyben részesítő alkotója szinte tálcán kínálja a témát képzőművészeinknek. Mert ott van például az életöröm és a melankólia láthatatlan örökös csokrával a kezében a költői költő, a költő archetípusa, Jékely Zoltán – ahogyan Nemes Nagy Ágnes jellemezte ugyancsak képszerűen költőtársát. A részünkről, erdélyiek részéről talán méltatlanul kevéssé emlegetett lírikust, a nagyenyedi Bethlen Kollégium és a kolozsvári Református Kollégium egykori diákját, aki tanulmányait ugyan már Budapesten fejezte be, és ott is teljesedett ki írói, költői életműve, lélekben azonban, sőt nyelvhasználatában is mindvégig megmaradt erdélyinek. S ezt nem csak kalotaszegi regényei (Kincskeresők, Medárdus), esszéi, erőteljes színekkel szavakba festett költeményei (Őrjöngő ősz, Őszvégi intelem, Kalotaszegi elégia) tanúsítják, hanem emberi magatartása is: 1941-ben visszaköltözött Kolozsvárra és az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, de 1946-ban kénytelen ismét elhagyni Erdélyt. Múltba révedő, emlékeiben is saját magát, legbenső énjét kutató, elégikus hangvételű költeményei hemzsegnek a természetből ihletődött, a romantikusok erős színeivel festett, szuggesztív szóképekben, amelyek nem véletlenül találtak visszhangra képzőművészeink alkotásaiban. Itt van mindjárt Bordy Margit mély zengésű, aranyló felvillanásokban is játszó pasztellje, a sajátos műgonddal megoldott, perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágában egyaránt különleges mélységeket sejtető Őszi Tanácskozás. És folytathatnám Tompos Opra Ágota lendületes ecsetkezelésű, foltszerű ragyogásában pompázó meseerdejével, Pócsai András klasszikus hangvételű, színekben, harmonikus színvillanásokban gazdag Tavaszi impresszióival, Dobribán Lini Enikő vitalitástól duzzadó Zöld világával, Gedeon Zoltán élénken kavargó Szín-fóniájával, Lovász Noémi visszafogott színvilágú, töményen kifejező, konstruktív megfogalmazásaival, Nagy Tibor elégikus hangvételű Csendélet kompozíciójával, Boar Szilvia és Császár Gábor hangulatos munkáival, Essig Kacsó Klára tiszta színekbe öntött Farkas utcai Templom és iskolájával. Sőt Lőrincz Lehel míves pasztelljei, Nagy Endre sarkosan-keményen fogalmazott, de színeiben könnyedebb, megkapó Házsora és Színháza, valamint Valovits László sejtelmesen kifejező, lírai fogantatású női portréja is beleillik a Jékely-életmű hangulatába. Nem beszélve a rézkarc első számú kolozsvári mesterének, Székely Gézának a Szórvány-(templom)áról, a biztos kezű Ábrahám Jakab ugyancsak rézkarcban megjelenített Állóképéről vagy Kozma Rozália vonal összetevőinek feszültséget és harmóniát egyaránt árasztó mozgalmas világáról, a grafikus és a textiles erényeit egyesítő Remember című munkájáról. S ha van a szó és a kép sajátos összefonódásának mintapéldája, akkor az az Orbán István telitalálatnak is nevezhető, 47 művésztársam aláírása című, ötletesen míves tusrajza. A zseniális „szó-szemfényvesztő” Weöres Sándor, a szabad képzettársítások, szürreális, gyermekien mesés és filozofikusan mély költői gondolatok nagymestere. Mi sem természetesebb, mint hogy a költői és epikai műfajok legszélesebb skáláját megszólaltató életműve szintén erőteljes visszhangra találjon művészpedagógusaink körében. Érdekes módon talán nem is játékosan képszerű megfogalmazásai, ötletes szójátékon alapuló bizarr képzettársításai a legnépszerűbbek, hanem a Hamvas Béla-i tanokon alapuló, A teljesség felé törekvő, filozofikus eszmefuttatásai. Ő teremtett bennem harmóniát – vallja mesteréről a költő. Ezt a harmóniát, a lélek harmóniáját árasztja kötete is, s mintha éppen erre a harmóniakeresésre rezonálnának leginkább képzőművészeink. Alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra – vallja a lírai szürrealizmus húrjait pengetve, élénken ragyogó, tiszta színeinek meggyőző beszédével Forró Ágnes. És hasonló alapállásból kiindulva vezet a földiektől az égiek felé tartó, de immár visszafogottságában és kevés beszéddel sokat mondó stílusában Gally A. Katalin, mert Weöressel együtt tudja, hogy „az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” És tudja ezt Károly Zöld Gyöngyi is, aki az infografika nyelvén különleges eleganciával kalauzol a csillagvilágba, a várva várt találkozás felé. Ugyancsak a modern technika eszközeivel kommunikál meggyőzően Ovidiu Petca, Dobribán Emil pedig land-art munkájának képi dokumentumával lep meg. Formai megoldásaiban, sajátos felületképzésében és gondolati mélységében egyaránt izgalmasan figyelemfelkeltő munka Sipos László A szó szíve című olajképe és Csata Hermina Az értelem szeme című diptichonja. Horváth Gyöngyvér a játékosság és a filozófiai mélység határait feszegeti életszerűségével, dekorativitásával kitűnő kollográfiáiban, Farkas Melinda pedig Egy pohár bor mellett nyilvánít ötletes művészi véleményt. Koncz-Münich Judit mozgalmasan kiérlelt, egyedi látásmódról tanúskodó, figuratív kompozíciója, Koncz-Münich András játékos Vándor zenészei, Tamus István mívesen kifejező rézkarca, Miklós János látványosan nagyívű, modern művészi Üzenete, Kocsis Ildikó konstruktív jegyekkel megfogalmazott, sajátos Életútja, Veres Noémi A személyiség szétbomlása című érzékletes tusrajza, Szakáll Szilvia míves Tükör-képe, Fátyol Zoltán leheletfinom figurái, Éles Bulcsú kedvesen játékos Avantgárd lovacskája, Fazakas Tibor Keresztek című fegyelmezett vonal-szigorlatai, Fehér Csaba rapszodikusan örvénylő Moszatszigete sikerrel egészíti ki az igényes kínálatot. A képszerűség az Ady által magyar Dickensnek nevezett Gárdonyi Gézától sem idegen. Bár őt inkább regényíróként, az új népiesség, a realizmus, s a lélektani regény megtestesítőjeként tartjuk számon, a költészet felségvizeire is kimerészkedett. Impresszionizmussal rokonítható lírai termését a keresetlen egyszerűség jellemzi. „A próza fű. A vers közötte rózsa” – véli ő maga. S íme egy festőecsetre kívánkozó, rövid ízelítő ebből a rózsából: „A fáknak éjjelente préme nő, s a nap fehér folt csak a köd fölött.” Azonban kifejezetten gárdonyis mindössze talán csak Székely Géza (R)égi hídja – találó grafikai és nyelvi játék. S akkor nem szóltam még Boros György vegyes technikával készült Erupcióiról, valamint Gárdonyi Sándor figuratív linómetszetéről. A szobrászokat Hunyadi László klasszikus hangvételű, Kálvin Jánost ábrázoló plakettje, valamint Kovács Géza Hierarchia című acélkonstrukciója képviseli. S végezetül, de olyannyira nem utolsósorban, hogy akár az egész kiállításra is feltehetné a pálmát: Tudorán Klára Lívia meseszerű, fantáziadús, érzékletesen mélymeleg színekbe fogalmazott Királyi ajtók című textilkompozíciója. Elhangzott 2013. október 24-én, az Apáczai Galériában, a Szó-kép tárlat megnyitóján NÉMETH JÚLIA Szabadság (Kolozsvár) 2013. november 26.Régi-új elnök a Barabás Miklós Céh élénA Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott tisztújító közgyűlést november 23-án a Barabás Miklós Céh (BMC). A hazai magyar képzőművészek legjelentősebb, tizenkilenc éve létező egyesületének eseménye azért volt időszerű, mert a tavaly elhunyt Jakobovits Miklós elnök tisztségét ideiglenesen betöltő Kolozsi Tibor lemondott, közben pedig sok megvitatásra váró kérdés gyűlt össze. Az elnöki beszámolóból kiderült, hogy Jakobovits távozása után a BMC működésképtelenségének veszélye is felmerült. A több mint száz tagot számláló egyesületet jelenleg csupán az RMDSZ támogatja. Eközben nincs emberük pályázatok kidolgozására, nincs saját honlapjuk, sem fizetett alkalmazottjuk. Németh Júlia alelnöki beszámolójában kiemelte: székházuk fórummá nőtte ki magát. A BMC igyekszik elkerülni a Kolozsvár-központúságot, és javasolja a Kós András-díj létesítését. A hozzászólások során többek között az alkotóművészek égető raktározási gondjai és a sürgető digitalizálási raktározás kérdése merült fel. A fiatalok felvételét a BMC-be ezentúl kéréshez, két ajánlólevélhez, valamint ahhoz kötik, hogy ösztöndíjuk egyéves lejártával tartsanak bemutatót alkotásaikból. Megfogalmazódott egy érdekvédelmi fellépés szükségessége a művek hivatalosságok által történő elsinkófálásával szemben, ugyanakkor az éves tagdíj összegét 50 lejre emelték. A felmerülő nehézségek megoldása, valamint a megfogalmazott célok megvalósítása az új vezetőségre vár. A választás során a tizennégy javasolt személy maga között osztotta el a különféle megbízatásokat. Az elnök Kolozsi Tibor maradt. Alelnök: Németh Júlia és Éltes Barna, titkár: Szilágyi Tosa Katalin. A választmányba a következő személyek kerültek: Koncz-Münich András, Takács Magda, Vinczeffy László, Jakobovits Márta (Bihar megyei területi kapcsolattartó), Szabó Attila (Szilágy megye), Sipos László (Fehér megye), Kákonyi Csilla (Maros megye), Berze Imre (Hargita megye), Márton Árpád (Kovászna megye), Székely Géza (kapcsolattartás a képzőművésztanárokkal, új tagok toborzása). Horváth László kidolgozza a BMC-tagok világhálós kapcsolattartását. A régi-új elnök minden tagtársától több együttműködést kért. Délután a részvevők a Házsongárdi temetőben megkoszorúzták Andrásy Zoltán festő- és grafikusművész sírját. A legközelebbi közgyűlést három év múlva tartják. Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár) 2016. július 30.Nagyzerindi Művésztelep-szemlénLelkünk univerzumának sokszínűsége A tornyai, illetve a borosjenői élménygyűjtő, feltöltődést szolgáló kirándulásaikról is riportban számoltunk be, legutóbb a nagyzerindi Csáky-villában működő művésztelepet kerestük fel, ahol megismerkedhettünk a különböző kultúrákból érkezett művészek tényleges alkotómunkájával. Zerinden nem volt üresjárat Kopriva Attila munkácsi (Ukrajna) festőművész másodszor vesz részt a Nagyzerindi Művésztelep munkálatain. Tavaly, amikor első alkalommal járt itt, kiváló feltételek között dolgozhatott, nagyon jó társaságban, ezért természetesnek tekintette idén is visszatérni. Mert ahova az embert visszavárják, az oda szóló meghívásnak igyekszik eleget tenni. Ezúttal Lutsenko Igorral érkezett, mindketten tagjai a Kárpátaljai Képzőművészeti Akadémiának. Ugyancsak Ukrajnából vannak itt a fiatal, tehetséges művészek, Kryzhanivska Marija és Julija Petrova is, akik nemcsak az ő, hanem a művészeti vezető, Siska-Szabó Hajnalka ismeretségi körébe is tartoznak. Amikor Nagyzerindre legutóbb megérkezett, megfogták a virágokkal gazdag, ház körüli környezetek, amelyeknek az elrendezése minden faluban más, a kertkultúra mindenhol megadja a saját színét, kompozícióvilágát, amit a művész megfigyel, megcsodál. Kárpátalja síkvidéki településeinek az elrendezése nagyban hasonlít a nagyzerindihez, az ottani hegyvidéki falvaké azonban teljesen más, hiszen maga a hegyvidék adja az építkezési kultúra sokszínűségét, ugyanis ott minden ház másképpen áll, a talajviszonyoknak megfelelően. Nagyon színes világból érkezett, de Nagyzerindben az tetszik, hogy a falunak van egy sajátságos hangulata, ahol mindig kerül festenivaló. Az ember előbb csak szétnéz, keresi az újdonságot, amit mindig meg is talál. Tavaly inkább virágos tájakat festett. Tekintve, hogy az idei téma, a Lelkünk univerzumaannyira tág, hogy szinte a szabad képzeletre lehet bízni a témaválasztást, idén virágokkal övezett portréja is született, amikor Tornyán egy Dorina nevű hölgyet festett meg, virágos környezetben. Ugyanakkor a lovak, a tyúkok festésének a hangulata, a formája is megfogta, stilizálni próbálta őket különféle hangulati elemekkel. Kérdésünkre, hogy az ukrajnai művészetet milyen mértékben befolyásolja az ott zajló háború, Kopriva Attila kifejtette: mindenképp befolyásolja, hiszen óriási károkat okoz. Egyrészt szellemi károkat, mivel rengeteg művész kapott behívót, köztük barátai is harcolnak a különböző frontokon, ahol most is folynak a harcok, emberek halnak meg, csakhogy az európai migrációs kérdések erről elterelik a figyelmet. Az alkotótáborban tervezett festmények száma felőli érdeklődésünkre leszögezte: szám szerint nem tervezett, egy-egy táborban mindenképp szeretne egy jó képet is festeni, de legfontosabb, hogy remekül érzi magát. Hogy a művésznek mi számít jó festménynek? Nehéz megmondani, mi a jó festmény vagy mi a művészet, de szerinte az a harmónia, amit a festés során érzékel és a gondolat, a lelki világ, az érzéstapasztalat egyben van, ráadásul abban a kortárs szellem is valamilyen szinten tükröződik. Mindez azonban nagyon relatív, mert sokszor a művész szerint sikerült nagyszerűt alkotnia, csakhogy a közönség nem érti meg, de fordítva is szokott történni. Kopriva Attila nagyon jól érzi magát Nagyzerinden, szerinte külön köszönet jár azoknak, akik megszervezték a naponta változó, színes programot, amiben nincs üresjárat. Visszahozni a régi falfelületek hangulatát Miroljuba Gendova bolgár származású, de az utóbbi időben Budapesten él. Amikor a művésztelepen jártunk, speciális technikával, mindenféle anyagot a képeibe építve dolgozott. Mivel a képei kiemelkednek a felületből, a rusztikum hatását keltik, hiszen alkotásai majdnem háromdimenziósoknak mondhatók. Azokat figurákkal, dekorációkkal gazdagítja. E munka igen összetett, hiszen le kell venni a vászonról, majd kellő formázás után visszaragasztja őket. Munkáival a régi falfelületek hangulatát kívánja visszahozni a tervezett 6-7 alkotáson. Kiváló alkotóhangulat Koncz-Münich András és felesége, Judit a fiukkal együtt a Művésztelepre a XXI. kalotaszegi Alkotótáborból érkeztek. A felesége festő, maga keramikus, ezért a tavalyelőtt készített égető kemencét rendbe akarja tenni, hogy a többi munkájával együtt a Kőbe zárt múlt című domborművét is kiégesse. Az nem organikusan gömbölyű, hanem szögletes felületekkel tarkított, kissé szokatlan forma, de ennél kisebb domborműveket is tervez agyagból elkészíteni, illetve kiégetni a záró kiállításig. Mindketten felszabadultan tudnak alkotni a Nagyzerindi Művésztelepen, ahol a művészek nemzetiségi sokszínűsége ellenére kiváló alkotóhangulat honosodott meg. Értékelő a szervezőkkel Az idei alkotómunka feltételeiről Siska-Szabó Hajnalka művészeti vezetővel és Vas Enikő gazdasági szervezővel is elbeszélgettünk. Amint elmondták, idén 6 országból összesen 15 művész vett részt az alkotótábor munkálatain, amelyek a Lelkünk univerzumacím szellemében zajlanak. A téma tág fogalma a művészeknek nagyon tetszett, hiszen ebbe szinte minden belefér. A zerindi és a környékbeli tájak által sugallt impressziók, a művész szubjektív világán átszűrve, mindenkinél másképp jelenik meg a vásznon vagy a formákban. Lényeg, hogy minden művésznek más a lelki univerzuma, amit a szűrőin keresztül tud kép formában megjeleníteni, illetve megfogni, mert mindenkiből más sugárzik vissza. A Művésztelepen részt vett a bulgáriai Miroljuba Gendova, a lengyelországi Bojarczuk Krzysztof, Bebel-Karankiewicz Beata, Karankiewicz Kacper és Karankiewicz Wlodzimierz, a szlovákiai Turcsányi Frantisek, az USA-beli Cziglényi Attila, az ukrajnai Krizhanivska Marija, Lutsenko Igor, Kopriva Attila, Julia Petrova, a Kolozsvári Koncz-Münich Judit és Koncz-Münich András, a Nagyváradi Bálint Beáta Noémi és az Aradi Siska-Szabó Hajnalka; alkotásaik a nagyzerindi kultúrotthonban vasárnap 18 órától zárókiállításon kerülnek a közönség elé. Az alkotásokat Siska-Sazbó Hajnalka értékeli, a műsoros esten Hajtmann Ildikó békéscsabai énekművész fog fellépni, ugyanakkor Dénes József nagyazerindi református lelkipásztor legújabb verseskötetének a bemutatójára is sor kerül. A rendkívüli esemény szervezői nagy szeretettel várják a helybeli és a környékbeli érdeklődőket, akiknek vizuális művészi, illetve zenei és irodalmi élményekben is részük lehet. Vagyis itt is szemléltetik lelkünk univerzumának a sokszínűségét. Köszönet Mindez nem jöhetett volna létre a támogatók, az Arad megyei Kulturális Központ, a Nagyzerindi Polgármesteri Hivatal és Tanács, a Communitas Alapítvány, tovább Csáky Barna Zsombor és Bognár Levente Aradi alpolgármester, Balla Géza, Mészáros Dávid, a Pro Pir Kult Egyesület, Schmak András, számos községbeli magánszemély támogatása nélkül. A Művésztelep idén is a hagyomány szerint működött, vagyis az étkezés a polgármesteri hivatal étkezdéjében, míg a szállás a Csáky-villában állt rendelkezésre. A pályázati közvetítő idén is a Pro Zerind Egyesület volt. A XIV. Nagyzerindi Művésztelep sikeréért a szervezők ezúttal is köszönetet mondanak minden támogatónak és közreműködőnek. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2017. január 23.Gyümölcsöző együttműködések kezdete lehet a BMC kiállítása– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón) Kolozsi Tibor szobrászművész, a Barabás Miklós Céh (BMC) elnöke arról beszélt, hogy olyan képzőművészeket, iparművészeket és kritikusokat tömörít a szervezet, akik elsősorban a névadó szellemében alkotnak. 1929-ben, amikor Kós Károly és Szolnay Sándor irányításával, Bánffy Miklós támogatásával létrejött, a kor legjelesebb festőinek, grafikusainak, szobrászainak és iparművészeinek biztosított megnyilatkozási lehetőséget, és rangos kiállítások tömkelegével igazolta életképességét. Elnevezését illetően nem véletlenül esett a választás a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mesterére, aki különböző településeken élt és alkotott: Márkosfalván, Dálnokon, Nagyenyeden, Kolozsváron, Bécsben, Bukarestben, Velencében, Bolognában, Firenzében, Rómában, Nápolyban, Párizsban, Londonban és Budapesten. Több mint háromezer rajzot, festményt és litográfiát készített, a magyar mellett németül, románul, angolul, olaszul és franciául is beszélt. – Személyében egy nagyon komoly hivatástudattal rendelkező világpolgárral ismerkedhetünk meg, aki nagyvonalúságában és előítélet-mentességében még mindig előttünk jár. Modern korunk elvárásaival összevetve is egyértelmű, hogy választott példaképünk eszményisége nem homályosodott el az elmúlt kétszáz évben. Ha jellemezni akarjuk a BMC-t, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a személyiségét – mondta Kolozsi Tibor. A kiállításra, amely a Barabás Miklós művészi és emberi nagyságának is szándékszik megfelelni, a céhtagok mellett román anyanyelvű alkotókat is meghívtak – Dorel Găină, Gheorghe Mureșan, Ioan Horváth-Bugnariu, Mana Bucur és Ovidiu Petca –, akikkel őszinte baráti kapcsolatot ápolnak, s akik számára az együttlét, az együttélés életforma, nem pedig absztrakt fogalom. Székelyföldtől a Partiumig, de még Magyarországról is érkeztek alkotások Kolozsvárra, mintegy kétszáz mű, amelyek között a szobrászat, a festészet, a grafika, a textil- és a fotóművészet egyaránt képviselteti magát – részletezte Bordás Beáta, a tárlat kurátora. Felidézte: eleinte megijedt a feladattól, hogy kurátorként kell helytállnia, elvégre korábban nem volt alkalma ilyesmivel foglalkozni. Köszönetet mondott a művek válogatása során kapott segítségért Németh Júliának, Kolozsi Tibornak, Dan Breaz muzeográfusnak, valamint Sipos László és Székely Géza képzőművészeknek; hozzáértésüket tapasztalva már otthonosabban érezte magát az előkészületek során. – Az alkotások elhelyezése is jelentős kihívásnak bizonyult, remélem, hogy ez is elnyeri a tetszésüket. A múzeum emeleti termeiben találhatók a grafikák, a fotók, a textilmunkák és néhány kerámia, míg a földszinti terembe a szobrok és a festmények kerültek. Ugyanakkor törekedtünk arra is, hogy partnerintézményünkhöz, a Minerva Művelődési Egyesület székhelyére is jelentős műveket küldjünk – fejtette ki Bordás Beáta. Idős, már befutott művészektől az igazán fiatal tehetségekig számos korosztály képviselteti magát a kiállításon, és külön öröm a kurátor számára, hogy szülővárosából, Sepsiszentgyörgyről is szép számmal érkeztek alkotások. Elárulta, hogy az anyagról hosszabb elemzést tervez írni, amely majd a Tribuna folyóiratban jelenik meg. Elismeréssel illette a fiatal művészettörténészt Németh Júlia, véleménye szerint a jövőben is jó kezekben lesz a műkritika és az erdélyi magyar képzőművészet, amennyiben Bordás Beáta hallatja még a hangját. A válogatás kapcsán kitért arra, hogy korántsem voltak könnyű helyzetben, négy napon át reggeltől estig dolgoztak. – Olyat, hogy mindenki meg legyen elégedve, nem nagyon tudunk létrehozni. Mindig lesznek kommentárok, elégedetlenek, de ilyen a világ, és hogyha néhányan közös nevezőre jutottunk abban, hogy a munkákat hogyan és hova helyezzük el, akkor abban nyilván volt valami ráció – fűzte hozzá Németh Júlia. A 88 éves BMC újraalakulása óta eltelt 23 év eseményeibe is betekintést nyújtott: az Abodi Nagy Béla festőművész és Kós András szobrászművész kezdeményezésére 1994-ben életre hívott szervezet első elnöke Kancsura István volt, az ő nevéhez fűződik a Szolnay-kiállítás és a Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott első országos tárlat megszervezése. A következő, 1997-es marosvásárhelyi országos tárlat – immár Jakobovits Miklós elnöksége idején – már népesebb művészgárdát vonultatott föl, majd következett az 1999-es bemutatkozás, amelynek szintén a kolozsvári Diakóniai Központ adott otthont. Az áttörést 2002 jelentette, amikor a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának Szentegyház utcai galériájában állíthattak ki, ez volt az addigi legátfogóbb tárlat, Károly Zöld Gyöngyi szervezésében. Aztán 2005-ben nyitotta meg kapuit a Barabás Miklós Céh Farkas utcai székháza, amely kisebb csoportos kiállítások mellett sok egyéni tárlat helyszínéül szolgált. A következő mérföldkőnek a Minerva-ház bizonyult, „Kolozsvár egyik legjobban felszerelt és legszebb központi galériája, ahol Tibori Szabó Zoltán elnök szélesre tárta az ajtókat”; a Jókai utcai térben eddig öt alkalommal tartották meg a céh legnépesebb csoportjának évi értékfelmérő tárlatát. Boldogan konstatálta Tibori Szabó Zoltán, hogy a BMC művészei végre bejuthattak alkotásaikkal a Művészeti Múzeum termeibe, ugyanakkor a Minerva és az intézmény közötti jövőbeli együttműködést is kilátásba helyezte. – Amikor a helyszínekkel bajban lesznek, viszonozni fogjuk a mostani lehetőséget. Gratulálok a művészeknek, rangos kiállítás született – hangsúlyozta. Ami a múzeum jövőbeli tevékenységét illeti, Lucian Nastasă-Kovács kellemes meglepetéseket ígért a Kolozsvári Magyar Napok idejére, és másik két fiatal kollégájuk, Jakab Attila és Bencze Fruzsina rátermettségéről is biztosította a közönséget. Az ünnepélyes megnyitón a Barabás Miklós arcképével ellátott, Vetró András által készített bronz emlékplakettet, valamint oklevelet nyújtott át Németh Júlia és Kolozsi Tibor azoknak, akik a szervezet tevékenységének előmozdításához hozzájárultak. Elismerésben részesült Lucian Nastasă-Kovács igazgató (az erdélyi képzőművészet és a BMC tevékenységének népszerűsítéséért), Tibori Szabó Zoltán újságíró, művészetszervező (az erdélyi képzőművészet népszerűsítése terén szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a céh szellemi és anyagi támogatásában kifejtett többéves önzetlen műpártolói tevékenységéért) és a Communitas Alapítvány (a minőségi erdélyi magyar kultúra, ezen belül a képzőművészet és a céh népszerűsítése, támogatása terén kifejtett tevékenységéért; a díjat Szép Gyula kuratóriumi alelnök vette át). A kortárs erdélyi magyar képzőművészet keresztmetszetét nyújtó országos kiállítás szerdától vasárnapig 10 és 17 óra között tekinthető meg a múzeum Főtér/Piaţa Unirii 30. szám alatti székhelyén; a Minerva-házban (Jókai/Napoca utca 16. szám) munkanapokon 10 és 14 óra között várják a látogatókat. A szombati közgyűlésen újabb három évre választották elnökké Kolozsi Tibort, alelnök maradt Németh Júlia és Élthes Barna, a gazdasági ügyintéző Takács Magdolna, a titkár pedig Tosa Katalin. A honlap kezelésével és a tagok közötti kapcsolattartással Horváth Lászlót bízták meg, és néhány fiatal képzőművészt is bevontak a régiófelelősi feladatok ellátásába. Mintegy félszázan kérték a céhbe való felvételüket, a bizottságban, amelyet az elbírálás érdekében hoztak létre, valamennyi szakterület képviseltette magát: Kuti Botond (festészet), Károly Zöld Gyöngyi (textilművészet), Gergely Zoltán (szobrászat), Koncz-Münich András (kerámia), Nagy Annamária (üvegművészet), Székely Géza (grafika), Mira Marincaș (fotó- és digitális művészet). Legfontosabb szempontként a minőséget és a szakmai végzettséget vették alapul, döntésük nyomán 16 személy nyert tagságot. A bizottság három kérelmezőt javasolt jelölt státuszra, ők egyéni tárlatok megrendezésével bizonyíthatják rátermettségüket. Három kérelmező esetében a főiskolai végzettség hiányát kifogásolták, a többiek felvételét a belépési nyilatkozatukat tartalmazó dosszié hiányossága miatt utasították el. Ferencz Zsolt Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 11.Jelek, képek, jelképekKassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg. „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel. Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”. Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett. Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott. De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került. S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra. Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja. Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe. Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük. Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája. Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt. A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András. Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét. Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra. Németh Júlia Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 19.A Nagyzerindi Művésztelep másfél évtizedeEgy több évtizedes csoda folytatása Szellemes fordulattal Bognár Levente aradi alpolgármester így nyitotta meg múlt pénteken az aradi múzeum Klió Termében megrendezett kiállítást: „Aradra érkeztek a Fekete-Körös partjáról a Maros partjára” egy 15 éves alkotótábor munkái Nagyzerindről, ahol nagy a képzőművészet iránti szeretet és tisztelet, egy olyan galériából, amely nemcsak a megyében, hanem távolabbi vidékeken is ismert, de mi, aradiak biztosan méltán büszkélkedhetünk vele. De hogyan függ össze a falusi galéria és a képzőművészeti tábor? Először a galéria ötlete, sőt maga az állandó kiállítás született meg. Az 1970-es évek legelején gyűjtés indult hazai magyar képzőművészek körében műalkotások adományozására, majd meghívtak művészeket Zerindre, ahol a község fiatal értelmiségiei, főleg a tanári kar vendégeiként alkothattak, s munkáik egy részét a községnek hagyták. Minden bizonnyal ebből nőtt ki, jóval később, a nagyzerindi, immár „hivatalos” tábor. De beszéljen erről inkább Siska-Szabó Hajnalka festőművész, aki nemcsak szervezi, vezeti másfél évtizede a Fekete-Körös partján a nemzetközi alkotótáborokat, de most egy szép kivitelezésű, több mint 80 oldalas, számos szép, színes fotóval illusztrált könyvet is szerkesztett (Siska-Szabó Zoltán reprodukcióival) ez alkalomra, amely a maga írta összefoglaló bevezetőn túl több, a sajtóban (főleg a Nyugati Jelenben) az alkotótáborokról megjelent cikkből is tartalmaz szemelvényeket. Szemelgessünk a művésznő tárlaton elhangzott beszédéből. „A jelen tárlaton válogatást tekinthetünk meg A Nagyzerindi Művésztelep jubileumi 15 éve c. gyűjteményéből. A kiállított művek változatos kaleidoszkópjában 10 ország 12 művészének alkotásai kerülnek itt bemutatásra. Nagy öröm s megtiszteltetés számunkra, hogy Aradon a Szépművészeti Múzeumban is bemutathatjuk a gyűjtemény egy részét. Nagyzerinden 1974-ben megszületett egy csoda: adományozásokból létrejött az ország első falusi képtára, Fazekas József tanár ötlete, kezdeményezése nyomán. A ’70-es években a zerindi fiatal értelmiségieknek köszönhetően 1974. május 18-án megnyílt a felavatási kiállítás, melyen 26 művésztől 52 műalkotás szerepelt. Fellelkesítő nem mindennapi történetéről és az első 25 évéről A Zerindi képtár, majd a 2014-ben megjelent 40 éves a Zerindi Galéria című albumokban olvashatunk. A képtár jelenléte, szelleme kötelez a gyűjtemény gyarapítására, népszerűsítésére. Felavatása után két alkalommal már szerveztek alkotótábort a gyarapítás érdekében, de ezt az akkori politikai hatalom és a szekuritáté nem nézte jó szemmel, így hosszú időre nem volt lehetőség másra, mint a gyűjtemény nem kis feladattal és felelősséggel járó megőrzésére, esetleg titokban való gyarapítására. Banner Zoltán lelkesítő biztatását megfogadva: minden gyűjteménynek a gyűjteményfejlesztés a lelke, 2003-ban felmerült a gondolat az alkotótáborok újjáélesztésére. A gondolatot tettek követték, és megszerveztük az első Zerindi Nemzetközi Alkotótábort. Vas Enikő képtár- és könyvtárfelelős lett, és maradt azóta is az alkotótáborok lelkes gazdasági szervezője, mondhatnám lelke, én pedig a művészeti vezető lettem. Eleinte nehezen ment a táborok szervezése, sokan még később is szkeptikusak voltak, hogy sikeres lesz. De a kitartó szervező munka, amelyet a polgármesteri hivatal és a lakosságból is rengetegen támogattak, meghozta gyümölcsét. A művészeket eleinte családoknál szállásoltuk el, mint a hetvenes években, de 2007 óta, immár tíz éve Csáky Barna tanár és családja biztosítja a szállást. És ahogy annak idején folyamatosan jöttek a képek, most érkeztek a művészek, egyre távolibb országokból, valamint itthonról, és általuk a műalkotások is: festmények, grafikák, kerámiák, szobrok. Voltak itt művészek három kontinensről, Szlovákiából, Lengyelországból, Bulgáriából, Szlovéniából, Németországból, de Indiából, Kaliforniából, Dél-Koreából is, és persze Magyarország különböző városaiból, valamint számos hazai városból. A résztvevők között mindig vannak visszajárók és újonnan érkezettek, a lakosság megszokta és várja, hogy nyaranta megjelennek a ’furcsa’ művészek, akik járják a falut és a környéket, hogy megörökítsék annak szépségeit, atmoszféráját, lakosait. Nagy öröm számunkra, hogy aki egyszer részt vett a művésztelepen, szívesen tér vissza, még ha nagyon messziről is érkezett. Egyszer egy újságíró megkérdezte, mi vonzza vissza Zerindre a művészeket, hisz ő nem lát festői szépségű hegyeket, lankás dombokat. Mint mondani szokás, ’a téma a földön hever’. Ami a helyi lakosoknak vagy egy átlagos embernek mindennapi, általános, egy művész szemében lehet megörökítésre méltó, s a szubjektív művészi szűrőjén keresztül műalkotássá nemesül. Ugyanakkor a lakosság felejthetetlen vendégszeretetét is sokáig emlegetik a művészek. A képtár 2004-ben történt felújítása is a művésztelepnek köszönhető, de a gyűjtemény kinőtte a termeket, és újabb felújításra, bővítésre lenne szükség. Az alkotótáborokban a művészek minden évben megújuló, változatos tematikában dolgoznak, mely hozzájárul az együttgondolkodáshoz, tapasztalatcseréhez, nyelvi akadályok nélkül. Ugyanakkor mindig ihletgyűjtő kirándulásokat is szervezünk nekik Aradra és a megyébe. Az alkotótáborok munkáját a kezdetektől folyamatosan nyomon követte a média. A festőművészek, grafikusok mellett szobrászművészek és keramikus is alkotott. A kolozsvári Koncz-Münich András saját építésű kemencéjében évek óta szép agyag kerámiákat éget, a nagybányai Győri Csaba és a felvidéki Lukács János jóvoltából pedig két szép, fából készült szoborral bővült a galéria anyaga. Ezeket sajnos szállítási okok miatt nem tudjuk bemutatni, de az albumban benne van s ott van az egyik szobor bronz makettje. Igyekeztünk minden évben egyre magasabbra tenni a mércét, a művésztelep atmoszférája, hangulata pedig kedvez, hogy minél színvonalasabb munkák szülessenek. A művésztelepen készült alkotásokat minden évben színvonalas zárókiállításon láthatja a közönség, melyet mindig változatos társművészeti előadás fűszerez. Megtisztelték előadásukkal híres színművészek, énekesek, néptáncegyüttes, színjátszókör, zenekar, emelve a zárókiállítás hangulatát. A részt vevő művészeket s munkáikat eleinte leporelló, majd 2008 óta minden évben igényes, szép katalógus mutatja be, a budapesti Szmirnov Oleg reklámgrafikus szerkesztésében, aki e mellett fest is. Idén a 15 éves évfordulóra sikerült egy színvonalas albumot kiadni Csáky Barna tanár szponzorálásával, mely a művésztelep történetét összefoglalja, minden művésztől láthatunk egy alkotást benne. Jelenleg a zerindi Arad megye egyetlen, 2003-tól folyamatosan működő nemzetközi képzőművészeti alkotótábora, mely az évek során művészteleppé nőtte ki magát. A művésztelep működését a zerindi önkormányzat, pályázatok útján intézmények, alapítványok, egyesületek és számtalan magánszemély és család a mai napig különböző módon segíti, támogatja, ma már nemcsak Zerindről, hanem Aradról és a megyéből is. A nemzetközi művészek elviszik szerte a nagyvilágba a zerindi képtár és egész Arad megye hírnevét és gazdagítják folyamatosan a gyűjteményt, amelynek egy része a helyi polgármesteri hivatal falait díszíti. A látogató pedig bepillantást nyer a nemzetközi, kortárs képzőművészek alkotásaiba. Jelenleg 320 mű található a Képtárban, mely minden bizonnyal szép számban gyarapodni fog, növelve a község és a megye kulturális és morális értékét.” A kiállításról: rendkívül „színes”, nemcsak a koloratúrát tekintve, hanem azáltal is, hogy a legkülönbözőbb felfogásban, stílusban alkotó művészektől származik a most látható negyvennél több festmény. A megnyitón ott láttunk két lelkes szponzort: a borosjenői Mészáros Dávidot, aki most is jóféle fehér és vörösborral, pereckékkel, üdítővel támogatta a rendezvényt (más alkalmakkor is láthattuk, például gyermekrendezvényeken, egy-egy hatalmas tortával megjelenni), valamint Csáky Barna vállalkozót, ny. zerindi tanárt, aki egykoron (amikor szóba sem kerülhetett magyarországi oktatók foglalkoztatása, mint manapság, szerencsére, sok helyen) komoly előképzettség híján, de nagyon lelkesen felvállalta a zerindi tánccsoport oktatását és vezetését. Támogatása nélkül ma már nehéz lenne elképzelni egy-egy zerindi alkotótábort. Illesse őket őszinte elismerés. Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad) lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
